A teljes energiafelhasználáson belül a fűtés részesedése meghaladja a 75 százalékot, míg a melegvíz-előállításé 10 százalék felett mozog. A fűtési energiahordozók megoszlásában Magyarországon a földgáz kimagasló, mintegy 60 százalékos részarányt képvisel, nagyságrendekkel megelőzve a 20 százalékos fatüzelést, és a 17 százalékos távfűtést. Az olaj és a villamos fűtés nem éri el a másfél százalékot sem, jóllehet az utóbbi részesedése az elmúlt években folyamatosan emelkedett, emelkedik. A földgáz alapú fűtési rendszerek is egyre intelligensebbek, ilyenformán a villamosenergia-fogyasztásuk is megnőtt a hagyományos, kezdetleges gázkazánokéhoz képest. Ez ugyan nem mérhető össze a gázfelhasználással, de mégis jelentősnek tekinthető, elég csak a nagyobb rendszerekbe épített szivattyúkra, és egyéb automatikus kezelőegységekre gondolni. Az épületek hőszigetelő tulajdonságainak javításával ezek üzemideje is csökkenthető, vagyis nemcsak a gáz-, de a villamosenergia-felhasználás is mérséklődik.
Az elektromos fűtés ugyan sokak számára a régi villanykályhákat idézi, amelyek kizárólag éjszakai árammal üzemeltek, nappal pedig a beépített ventilátor az így előállított hőt fújta ki. A korszerű villamos fűtőberendezések azonban ennél már sokkal intelligensebbek. A villamos fűtés egyik komoly előnye a hagyományos rendszerekhez képest, hogy beüzemelésükhöz mindössze az elektromos csatlakozást kell biztosítani. A falra szerelhető berendezések mellett elektromos padlófűtés-rendszerek is léteznek, amelyek egyenletesebb hőeloszlást biztosítanak, így azonos hőérzethez fajlagosan kevesebb energia-felhasználásra van szükség. Igaz ugyan, hogy a hagyományos, gáz alapú fűtési, padlófűtési rendszerek esetében is lehetőség van a hőmérséklet helyiségenként történő szabályozására, de az elektromos fűtés esetében ez egyszerűbb és rugalmasabb.
Bármelyik rendszert választjuk is, fontos a szakszerű és a pontos tervezés. A gazdaságosság nem feltétlenül jelenti azt, hogy a lehető legkisebb teljesítményű berendezéseket kell beépíteni, ha egy nagyobb rendszerben gondolkodunk. A nagyobb teljesítményű egységek kisebb teljesítményen általában gazdaságosabban dolgoznak. Ugyanakkor azzal is számolnunk kell, hogyha a kiépített rendszer nem ad elegendő hőt, annak kiegészítése plusz költséget jelent, s a meglévő rendszer toldozgatása még ronthatja is az egész rendszer hatékonyságát, rugalmasságát.
Ugyanilyen fontos az épület megfelelő hőszigetelése, valamint a gondos beállítás, üzemeltetés is. Jelentős mennyiségű energiát és pénzt takaríthatunk meg az adott ingatlan használatához igazított programozással. A napközben üresen hagyott családi házat folyamatosan fűteni ugyanúgy felesleges, mint teljesen lekapcsolni a fűtést, amikor elmegyünk dolgozni otthonról. Napközben soha ne hűtsük le teljesen a lakást, a házat, mert a felfűtése sokkal több energiát igényel, mint amennyit a napközbeni, alacsonyabb hőmérsékleten történő, úgynevezett temperálás igényel. Érdemes szakemberekkel konzultálni a programozásról, és saját tapasztalataink alapján finomítani a beállításokat. Az apróbb módosítások gyorsan megtérülnek, és már a következő gáz-, vagy áramszámlán - adott esetben mindkettőn - azonnal észrevehetőek lesznek a pozitív változások. Fali fűtőkészülékek esetében gazdaságtalan üzemeltetést eredeményezhet a rossz elhelyezés, például a radiátorokat, elektromos konvektorokat eltakaró függöny vagy bútor.
A hűvösebb hónapok közeledtével érdemes alapos vizsgálatnak alávetni otthonunk fűtési rendszerét, és az esetleges hibákat szakemberrel kijavíttatni. A fűtési szezonra való felkészülés azonban akár a berendezések újabbra, korszerűbbre, takarékosabbra történő cseréjét is jelentheti. Amennyiben ilyen beruházáson gondolkodunk, még inkább érdemes hozzáértő szakemberek tanácsát kérni. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport szakértői immár két helyen, a budapesti és a miskolci székházban várják az érdeklődőket az Energia Pont Bemutatóterem és Tanácsadó irodákban, ahol minden látogatónak biztosítják az ingyenes, személyre szabott konzultáció lehetőségét.
A cég munkatársai a munkanapokon nyitva tartó irodákban számos, a háztartási energiafogyasztással és – megtakarítással kapcsolatos kérdésben állnak a fogyasztók rendelkezésére.
Az Energia Pont Bemutatóterem és Tanácsadó irodák címe:
1132 Budapest
Váci út 72-74.
http://www.elmu.hu/energiapont
3525 Miskolc
Dózsa György út 13.
http://www.emasz.hu/energia-pont