Keresés

A hónap híre: Címkézett fogyasztók

Energia címkeEgy nemrégiben végzett kutatás szerint a háztartások energiaköltségeinek mintegy harminc százalékát a háztartási gépek fogyasztása teszi ki. Nem mindegy tehát a családi büdzsé számára sem, hogy mekkora étvágya van a mosó- és mosogatógépnek, a villanytűzhelynek, vagy a hűtőszekrénynek. Az okos választás ugyanakkor nemcsak anyagi megtakarítást jelent, de komoly környezetvédelmi hatása is lehet a hatékony, kis fogyasztású berendezések elterjedésének, hiszen az el nem fogyasztott energiát megtermelni sem kell, így ennyivel csökkenhet az erőművi szektor károsanyag-kibocsátása.

Az Európai Parlament tavaly májusi döntése értelmében, az uniós országokban 2010 decemberétől új energiacímkét vezettek be, egyelőre önkéntes alapon. Használatuk 2011 végétől lesz kötelező, 2012 tavaszától pedig nemcsak a készülékeken, hanem a reklámanyagokban is fel kell tüntetni majd az energiaosztályt. Ettől kezdve csak a fogyasztókon múlik, hogy milyen berendezéseket állítanak munkába.

A címkerendszer-váltást egyebek mellett az indokolja, hogy a boltokban ma már szinte valamennyi készülék a jelenlegi rendszer legfelsőbb osztályába sorolható, így a mai szisztéma már nem ad kellő orientációt, azaz elavultnak mondható a CECED (Európai Háztartási Gép Gyártók Tanácsa) Magyarország Egyesülésének értékelése szerint.

Az EU energiacímke célja, hogy pontos, felismerhető és összehasonlítható információval lássa el a fogyasztókat a háztartási készülékek energiafogyasztására, teljesítményére és egyéb lényeges tulajdonságaira vonatkozóan. Lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy azonosítsák egy adott termék tényleges energiahatékonyságát, és felbecsüljék a termék energiaköltség-csökkentési képességét. A címke egy adott kategórián belül valamennyi termékre egységes. A fogyasztók könnyen összehasonlíthatják egy adott kategória készülékeinek olyan tulajdonságait, mint az energia-, illetve vízfogyasztás, avagy a teljesítmény. A címkén feltüntetett valamennyi információ az európai jogszabályokban körülírt vizsgálatokon alapul.

Az új címke valamennyi készülékcsoportnál az éves energiafogyasztásról tájékoztat majd, és bővül a kategóriák, energiaosztályok száma is, sőt az új jelzés az energiafogyasztás mértéke mellett a készülékek zajszintjéről is tartalmaz majd információt. A jövőben továbbra is megmaradnak a színes jelzések, a piros a legkevésbé energiahatékony berendezések színe, a zöld pedig a legtakarékosabb gépeké. Bővül a készülékek köre is: a hűtők, fagyasztók, mosó- és mosogatógépek mellett a televíziókészülékeken és a borhűtőkön is lesz majd energiacímke.

Olajos Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaságért és klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára nemrégiben egy, a témában rendezett sajtótájékoztatón elmondta: az EU arra törekszik, hogy tovább bővüljön az alkalmazási terület, így a jövőben a porszívótól a hajszárítóig egyre több háztartási készüléken lesz majd energiacímke.

A CECED adatai szerint egyébként az Európai Unióban ma 188 millió régi, rossz hatékonyságú háztartási gép működik. Magyarországon 40 százalék a tíz évesnél idősebb berendezések aránya. A készülékek cseréje jelentős mértékben hozzájárulhat a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez, ugyanakkor az új, környezetbarát háztartási gépek komoly megtakarítást is eredményeznek, hiszen nagyságrendekkel kevesebb energiát fogyasztanak.

Az újonnan bevezetésre kerülő címkék értelmezésében segítséget jelent, hogy azokon feliratok helyett ábrák, piktogramok szerepelnek majd. A megváltozott jelölések közötti eligazodás bizonyára ezzel együtt is időt és körültekintést igényel, szakértő segítségével azonban egyszerűbbé válik a döntés. Az ELMŰ-ÉMÁSZ Társaságcsoport budapesti, Váci úti székházában működő Energia Pont Bemutatóterem és Tanácsadó iroda ingyenes, személyre szabott konzultációt nyújt lakossági ügyfelei számára. A munkanapokon 9-17 óra között nyitva tartó iroda számos, a háztartási energiafogyasztással kapcsolatos kérdés mellett ebben a témában is értékes információkkal szolgál.

Az Energia Pont Bemutatóterem és Tanácsadó iroda címe:
1132 Budapest
Váci út 72-74.
http://www.elmu.hu/energiapont

ELMÜ-ÉMÁSZ – Társ az energiatakarékosságban