Bár a fürdőszobában viszonylag kevesebb időt töltünk, mégis fontos odafigyelni rá. Hiszen a fürdőszoba kényes terület, kialakításánál figyelni kell a vizesblokkokra érvényes szabályokra. Ügyelni kell rá, hogy a fürdőszobában a hőmérséklet a többi szobához képest magasabb, 22 °C legyen. Emellett fontos, hogy a melegvíz előállítását hatékonyabbá és gazdaságosabbá tegyük. Ebben a részben megtudhatja, mennyi vizet használ el, illetve hogyan csökkentheti ezt a mennyiséget, hogyan tarthatja karban készülékeit, és miként optimalizálhatja melegvíz-felhasználását.
Mosás és szárítás
Nézze meg a címkét, ha új mosógépet vesz
Az új mosógépek a nyolcvanas évek készülékeivel szemben akár 60%-kal is kevesebb áramot fogyasztanak. A vízfelhasználás azóta majdnem negyedére esett mosásonként, átlag 150 literről 39 literre. Új készülék vásárlása során az ár és a készülék tudása mellett szolgáljon fontos szempontként a minden gépen kötelezően feltüntetett EU címke, amely az energia- és vízfogyasztás mellett a mosási hatékonyságról, a maximális töltési súlyról és a centrifugálási sebességről is ad információt. Válasszon olyan készüléket, ahol a mosási hőfok a mosási programtól függetlenül, egyedileg állítható.
Mosson alacsonyabb hőmérsékleten

A mosógép a víz felfűtéséhez használja a legtöbb áramot, ezért mosson alacsonyabb hőfokon, mondjon le az előmosásról és válasszon energiatakarékos, vagy rövidprogramot. Ezzel akár az áramfelhasználás egyharmadát is megtakaríthatja. A normál szennyezettségű ruha már 60 °C-on is tiszta lesz, ezen a hőmérsékleten már a baktériumok is elpusztulnak. A ruhák főzésére, 95 °C-on történő mosására csak egészen kivételes esetekben lehet szükség. A legtöbb esetben a 30-40 °C-os mosás tökéletes eredményhez vezet, lényegesen kevesebb energia felhasználásával.
Határozott kézzel a foltok ellen
A makacs foltokat inkább kezelje egyedileg, ahelyett, hogy az egész töltet mosnivalót magas hőmérsékleten, sok mosószer hozzáadásával mosná.
Mennyi áramot fogyaszt évente a mosógép egy átlagos háztartásban?
|
Háztartás létszáma |
Éves fogyasztás (kWh) |
|
1 |
kb. 70 |
|
2 |
kb. 125 |
|
3 |
kb. 200 |
|
4 |
kb. 265 |
Pakolja tele!
Használja ki a mosódob teljes befogadóképességét. A normál mosógép áram- és vízfogyasztása független attól, mennyi ruhát rak a mosógépbe: féltöltetnél ugyanannyi áramot és vizet elfogyaszt, mintha a mosódob tele lenne.
Bánjon szűkmarkúan a mosószerrel
A mosószer adagolásánál vegye figyelembe a víz keménységi fokát, és ha lehetséges, mondjon le az öblítő használatáról (pl. törölköző mosásánál). Vegye figyelembe, hogy a mosószerek rendkívüli mértékben terhelik a környezetet. Amennyiben teheti, váltson környezetbarát mosószerre.
Melegvizet a mosógépbe
Vannak olyan modern készülékek, amelyek két csatlakozással rendelkeznek, külön a meleg- és hidegvízhez, ezáltal a készülék direktben rácsatlakoztatható a melegvíz-ellátásra. Új mosógép vásárlásakor figyeljen arra, hogy a készülék külön a melegvízre is csatlakoztatható legyen.
A célnak megfelelő centrifugázási fordulatszámot használja
Általában nincs értelme túlzott fordulatszámra állítani a centrifugát. Ha 1.200 helyett 800 fordulatszámmal végzi feladatát a készülék, egyharmaddal kevesebb energiát használ. Más a helyzet, ha mosást követően a ruha nem a szabad levegőn, hanem szárítógépben szárad. Ebben az esetben a magas fordulatszámú centrifugálás adja a gazdaságosabb megoldást. Így ha például 800 helyett 1000 fordulatszámon centrifugálja a ruhát, a szárítógép akár 20-25%-kal kevesebb energia felhasználásával fogja megszárítani azt.
Inkább szárítsa szabad levegőn a ruhákat

A mosott ruha szárításának leginkább energiatakarékos módja még mindig a teregetés és a természetes száradás, de az idő- és helytakarékos szárítógépet már nagyon sok háztartás nem tudná nélkülözni. Vásárlásnál olyan készülék mellett döntsön, amelynek vezérlése nedvességfüggő, például az azonnal vasalásra kerülő ruhákhoz külön programot biztosít. Ha szárítás után rögtön nekikezd a vasalásnak, a ruhának nem kell teljesen száraznak lennie, azaz gépi szárításához kevesebb idő és energia is elegendő.
Pakolja tele! – a szárítógépet is
A szárítógép teljes űrtartalmát is célszerű kihasználni, töltse tehát tele a készüléket.
Tartsa tisztán a szűrőt
Minden szárítási turnus között tisztítsa meg a levegőszűrőt, így garantálhatja a folyamatosan jó teljesítményt.
Ne használjon öblítőt, ha szárítógépben szárít
Szárítógép használatával az öblítő használata a mosás során felesleges, mert a szárítógépben a ruha puha marad. Csak a műszálas ruhák esetén van szükség az öblítő használatára, ami megakadályozza a ruhaneműk elektrosztatikus feltöltődését.
Centrifuga fordulatszám
(fordulat/perc) |
Áramfogyasztás (kWh) |
Szárítási idő (perc) |
|
800 |
3,3 |
80 |
|
1.000 |
2,8 |
75 |
|
1.200 |
2,5 |
70 |
|
1.400 |
2,3 |
65 |
|
1.600 |
2,1 |
58 |
|
1.800 |
2,0 |
56 |
Inkább ne vegyen kombinált gépet
Vannak készülékek, amelyek ötvözik a mosó és a szárítógépet. Ezek a kombinált mosó-szárítók nagyon sok áramot fogyasztanak, sokkal többet, mint a két készüléktípus külön.
Vízmelegítés
Helyes használattal energiát takaríthat meg

A háztartási energiafelhasználás legnagyobb hányada – a fűtés után – a melegvíz előállítására esik. Érdemes tudnia, hogy egy ember átlag 30-50 liter melegvizet használ el, amelynek több mint fele jut a fürdésre, és jelentős mennyiségű melegvizet használ a konyhában és a lakás tisztítására is. A villanybojler és az átfolyós vízmelegítő helyes használatával jelentős mennyiségű energiát megtakarítva juthat melegvízhez a nap minden szakában.
Válassza a modernebb készüléket
A modern, elektronikus vezérlésű átfolyós vízmelegítők – a régi, hidraulikus készülékekkel ellentétben – már pontos hőmérséklet beállítást tesznek lehetővé. Ez nem csak nagyobb kényelmet, de akár 20%-os energia-megtakarítást is jelent.
Állítsa rögtön ideális hőfokra
Az átfolyós vízmelegítőt már előre a kívánt fürdővíz hőmérsékletre állítsa be, hogy ne legyen szükség hideg víz hozzákeverésére. Minél alacsonyabb ez a hőmérséklet, annál takarékosabb a víz felmelegítése.
85 oC helyett a 60 oC is elég
Rendszeres használat esetén a villanybojlert ne állítsa 60 oC-nál magasabb hőfokra. Így megelőzheti a fűtőszál vízkövesedését és csökken a külső hőveszteség is.
Ha nem használja, kapcsolja ki
Ha hosszabb ideig nem használja a villanybojlert, kapcsolja ki teljesen, vagy téli időszakban állítsa azt fagyásvédett üzemmódba.
Tegye közel a bojlert és szigetelje a vezetéket

Lehetőség szerint a felhasználási hely közelébe telepítse a készüléket. Ha ez nem megoldható, mindenképpen gondoskodjon a vezetékek optimális hőszigeteléséről (barkácsboltokban is beszerezhető Polifoamból készült csőburkoló, amellyel egyszerűen szigetelheti a csöveket).
Figyeljen a stand-by üzemmódra
Villanybojler-vásárlásakor figyeljen arra is, hogy a készülék mennyi áramot fogyaszt készenléti üzemmódban.
Fürdés
Frissítő zuhany teli kád helyett

Jó, ha tudja: a fürdés háromszor annyi energiafelhasználással jár, mint a tusolás. Egy háromperces zuhanyozáshoz 30-50 liter víz, valamint 1-1,9 kWh áram szükséges, míg egy kád megtöltéséhez 120-150 liter vizet és 5-6,8 kWh áramot is el kell használnia.
Állítsa be az állandó hőfokot
Hasznos eszköz a vízfolyás-megszakító, amely használatával nem kell minden alkalommal újra beállítania a hőfokot. Az egykaros, hőkeveréses vízcsap és a termosztát-vezérelt keverőegység egyaránt az állandó hőfokot szolgálja. Így a kívánt vízhőfok ismételt beállításakor elkerülheti a felesleges energiaveszteséget.
Válasszon okos tusolófejet
Használjon vízsugárszűkítőt és légkeveréses tusolófejet. Ez a vízsugarat porlasztja, ami azonos vízmennyiség mellett jobb tisztítóhatást eredményez.
Fürdés helyett tusolás: energia- és vízmegtakarítás
|
Hőmérséklet 40 °C |
Vízfelhasználás (l) |
Áramszükséglet (kWh) |
|
Vízzel teli kád |
120-150 |
5-6,8 |
|
Tusolás |
30-50 |
1-1,9 |
A nyomokat hideg vízzel mossa le
Tusolás után a habfürdő maradványait sokkal könnyebben – és energiatakarékosabban –tüntetheti el egy gyors, hideg zuhannyal, mint melegvízzel.
Csapok
Folyton folyvást ne folyassa a csapot
Szappanozásnál zárja el a vízcsapot. Fogmosásnál, borotválkozásnál vagy kézmosásnál sincs szükség arra, hogy a víz folyamatosan folyjon.
Az aranyszabály: Ne csepegjen a vízcsap!

A csöpögő vízcsapot azonnal szerelje meg! Ha csak 10 csepp víz csöpög is el percenként, az havonta mintegy 170 liter feleslegesen elfolyó vizet jelent.
Tartsa tisztán a csapot
Használjon rendszeresen vízkőoldót (a 20%-os ecet kiváló megoldás) keverőcsapjainak tisztán tartására, így megelőzheti a csapok időelőtti meghibásodását.